
Locsolós Táncház

Szombaton szeretettel várunk mindenkit a Márton-Napi Kultúrestre, ami a Forrásvíz Természetbarát Egyesület által 20 évvel elindított Márton-napi Zöldest hagyományát szeretné folytatni.
Hagyományos “batyusbál” jeleggét megőrízve várjuk a felajánlásokat, akár libás ételek, akár sütemény formájában.
A rendezvényen 1000Ft-os értékben Támogatójegy, úgynevezett “Libajegy” vásárolható, amivel az alapítványt tudják támogatni.
Várunk mindenkit szeretettel Locsolóbál és Táncház rendezvényünkre!
Várunk mindenkit szerettel I. Hagyományőrző Locsolásunkra!
Táncház rendezvényünk a Csoóri Sándor alap támogatásával valósul meg!
Kezdjük táncházzal az új esztendőt!
2020.január 4.(szombat)!!!
Táncos pótszilveszter a Dűvő Zenekarral!!!
Augusztus 17-én csoportunk Balatonmáriafürdőn kapott lehetőséget egy önállő műsor bemutatására. A táncosok nagy örömére zenekari kíséret mellett léphettünk színpadra, ami már az elején garantálta a jó hangulatot. Köszönet érte a Harangláb Népzenei Együttesnek.
A műsorban nem csak a felnőtt csoport mutatkozhatott be, hanem csatlakoztak hozzánk a Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is, akik az utánpótlásunkat adják.
A Kárpát-medence táncait láthatta a közönség Csongrádtól Szatmáron és Erdélyen át egészen Moldváig. A műsort pedig egy Moldvai táncházzal zártuk Fodor Mátyás vezényletében.
Köszönjük a felkészítést csoportvezetőnknek, Tarjányi Sándornak.
Az események készült képeket itt lehet megtekinteni: galéria
Köszönöt Fekete Mátyásnak.